Gnar

A dzsungel nem bocsátja meg a vakságot. Minden törött ágnak megvan a maga története.

Minden teremtményt levadásztam már ebben a dzsungelben. Biztos voltam benne, hogy már semmilyen kihívás nem vár itt rám, de most megjelent valami új. Minden nyom egy agyaras jószágra utal, a karmai olyanok lehetnek, mint a szablyák. Biztosan ketté tudna tépni egy embert. Végre méltó zsákmány.

Miközben a prédám után kutatok a dzsungelben, kezdem felfedezni a lény pusztításának nyomait. Pozdorjává tört fák torz körébe lépek. Ezek a hatalmas faőrszemek számtalan éve magasodtak e táj fölé, vaskemény kérgük ellenállt mindenkinek, aki bolond módon megpróbálta kivágni őket a gyengécske fejszéjével. Ez a valami pedig úgy seperte félre őket, mintha csak hitvány gallyak lettek volna.

Hogyan képes egy ekkora erejű teremtmény ilyen könnyedén eltűnni? És bár az általa okozott pusztítás eltéveszthetetlen nyomott hagyott, még nem sikerült megpillantanom. Hogyan lehetséges, hogy hurrikánként megjelenik, majd köddé válik a dzsungelben, akár a hajnali pára?

Remegek az izgalomtól, hogy mikor állhatok végre szemtől szemben vele. Rendkívüli trófea lesz belőle.

Egy patak hangját követve átvágok egy tisztáson, hogy ismét rátaláljak a megfelelő irányra. Megpillantok egy kis, narancssárga szőrkupacot, amint várakozón kucorog. A távolból figyelem. A patakból felugrik egy apró halacska, a lény pedig utána veti magát, és vidáman beleugrik a zubogó vízbe. Nagy örömömre rájövök, hogy ez egy yordle. Méghozzá egy vadász!

Ez jó jel. Meg fogom találni a szörnyeteget. Előlem nincs menekvés.

A yordle nagy füle felmered, ő pedig felém fordul. Kezében csontbumeránggal, négykézláb fut felém, majd hirtelen megáll előttem. Csacsogni kezd.

Elismerőn a fiatal yordle felé bólintok, majd folytatom utam. A zsákmány nyomai után kutatva könnyedén vágok át a nehéz terepen. Amint próbálok szagot fogni, valami megzavar. Különös csivitelésre figyelek fel. A yordle követett. Nem engedhetem, hogy megzavarja a vadászatomat. Felé fordulok, és a távolba mutatok. Kérdőn néz rám. Akár jó jel a yordle, akár nem, egyértelműbben kell jeleznem a szándékomat.

Elhátrálok és felüvöltök. A hang felborzolja a yordle szőrét, és megremeg alattunk a föld. Pár rövid másodperc után elfordítja a fejét, majd egy mosolynak tűnő kifejezéssel felemeli apró bumerángját. Nem késlekedhetem tovább. Kikapom a kezéből a bumerángot, és egy szakavatott mozdulattal úgy felhajítom egy fára, hogy magasan az ágak között reked. Elfordul és kétségbeesetten ugrálva igyekszik visszaszerezni.

Alig teszek meg tíz lépést, amikor egy üvöltés a csontomig hatol. Mindenhonnan sziklák és fák fülsüketítő recsegése visszhangzik. Előttem egy hatalmas fa dől keresztbe, és elzárja az utamat. Törzséből a yordle csontfegyvere meredezik.

Túlvilági mordulás hallatszik mögöttem.

Borzalmas hibát követtem el.